"finally bazzeg"
2010.08.30. 17:18
annyira izgi. még sose csináltam ilyet. mármint nem írtam blogot, nem éltem más országban, és nem éltem senkivel egy fedél alatt aki nem rokon legalább. Most egyszerre mindhármat bevállaltam, és látok a három dolog között egy laza kapcsolatot.
Szóval, szerdán érkeztem meg én, szombaton a feladott a bőröndöm, amire ráragasztották pesten a RUSH feliratot. Lehet, hogy emiatt kaptam meg 3 nap alatt. Tegnap-vasárnap beköltöztem az own residency-be (igen, az elnöki lakosztályomba), ami igen fasza, konyha, fürdő nappali, wifi, és masszőr boyok. na jó ez utóbbi csak nekem jár. egyébként úgy gondolták, hogy egy kétágyas szobában kapok helyet, eddig egyedül, és megígértem magamnak még az út előtt, hogy irtó barátságos leszek, de azért jó egyedül. ez itt a magány és béke szigete. a pannónia 9 ellentéte, ami úgy hallottam az új pesti est-bontás rovatában már méltó helyet kapott.
szóval itt minden földi jóval ellátnak, laptop, kaja, asztal, szék, ágy, légkondi. rajtam kívül még kb 200kiváltságost jutalmaznak itt staten islanden ezzel (újfent a magány és béke szigete), még nem mindegyiket ismerem. és nem mindegyiket értem. mindegyik azt hiszi magáról, hogy angolul beszél, én pedig ha még csak levegőt veszek, akkor már mondják, hogy i love your accent, it's so cute. na mindegy, mondják ha akarják. csak ne sokszor. önbizalom is kell hogy maradjon nekem.
most sokkal több érdekeset nem tudok írni, meg először látnom kell, hogy megáll-e az élet Magyarországon minden friss blogbejegyzésemnél, vagy se. szóval várom a kommenteket. de tényleg nagyon várom.
és annak, aki írt-küldött-szerkesztett bármit is a gmail címre, annak külön köszönöm, minden nap egy csoda, mikor belépek :) köszönöm!
ne bulizzatok sokat nélkülem, inkább készüljetek fel a télre. paradicsomot gerezdekre, petrezselymet aprítani, tüzifát felvágni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
edoh 2010.08.30. 17:28:56
zsivágó 2010.08.30. 23:20:27
edoh 2010.08.31. 16:08:14
Lomtalanítás, lélektisztítás vezeklés nélkül Egy őszinte vallomás
seele.blog.hu
ez a jobb sarokban van, ezen az oldalon.
akarsz rola beszelni?:)
uorsi 2010.08.31. 21:17:16
Ms Taylor 2010.09.02. 12:20:23
aztán ne csak finoman a bloggal...jöhetnek a pasis story-k is:)
tiimii 2010.09.10. 16:29:18
- a spanyol változata nagyon mókás, de most belegondoltam, hogy az amerikai tanár magyaráz amerikai angolt nagyon buta amerikai diáknak verzió mindent vihet.